Third Watch
amerikai filmsorozat, I. évad, 19. rész
Szereplők:
Aidan Quinn (John Miller)
Anthony Ruivivar (Carlos Nieto)
Coby Bell (Ty Davis Jr.)
Jason Wiles (Maurice Boscorelli)
Molly Price (Faith Yokas)
Nia Long (Sasha Monroe)
Tia Texada (Maritza Cruz)
Epizód tartalma:
Kim és Bobby súlyos balesetnél próbálnak segíteni egy szerencsétlenül járt kocsi utasain. Az első ülésen Bobby egy eszméletlen nyolc év körüli kisfiút talál, és megkérdezik a nővérét, hogy volt-e még valaki a mamájukon és rajtuk kívül az utastérben. A kislány elmondja, hogy két éves húgukat, Molly-t ő szabadította ki a kocsiból, mert attól félt, hogy az majd felrobban, de úgy tűnik a kicsi lánynak nyoma veszett a nagy kavarodásban. Goodwin atya, Sully volt gyülekezetének lelkipásztora védelmére kel egy hontalannak, aki megpróbált ellopni egy értékes kelyhet a templomból. Még akkor is arra akarja rávenni a rendőröket, hogy ne tartóztassák le a férfit, amikor az hasba szúrja. A felbőszült Sully igazságot akar szolgáltatni, és Davis-szel a gazember nyomába erednek, s miközben őt üldözik, rátalálnak az elveszett Molly-ra. Carlos kiábrándítóan viselkedik, amikor kiderül Vangie terhessége.
A sorozatról:
New York valódi hősei azok a rendőrök, tűzoltók, mentősök, akik délutántól késő éjszakáig, fáradtságot és félelmet nem ismerve küzdenek az utcák biztonságáért, a bajba jutottak életéért. Kemény utcai harc ez az igazságért, mely során még az önkéntes segítők élete is veszélybe kerülhet, és olykor csak remélhetik, hogy túlélik a harmadik műszakot.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek