Megmondom előre, hogy nem szeretem az olyan filmeket, amiben húsz évnél fiatalabb gyerekek játszanak, mert gyenge a gyomrom, ez köztudott. Ebben a filmben egy kilencéves forma szerepel, de vannak előnyei az alkotásnak.
Bruce Willis azt játszik itt, amihez a legjobban ért, egy kiégett, az idegösszeomlás szélén imbolygó ügynököt (Art Jeffries), akit felettesei bűnbaknak tartanak egy véresen sikertelen akció miatt. Bruce nagyon jó bármilyen kiégett figurának, legyen az (magán)zsaru, ügynök, bokszoló, bűnöző vagy pszichológus. Alec Baldwin meg általában nagyon jó rossz ember. Betegesen élveteg feje alkalmassá teszi erre, nem tehet róla. Jeffries ügynöknek rutinfeladatai során egy kilencéves, autista kisfiú, Simon eltűnése ügyében kell kutatnia, akinek a szüleit brutálisan megölték.
Art rátalál a rettegő kisfiúra, és elkezdődik kettőjük slamasztikája. Art főnökei nem hisznek a kiakasztott ügynök súlyos gyanúinak, és amikor rendőri kíséret mellett is rátörnek Simon életére, Bruce maga veszi kezébe az ügyek intézését, mert tudja, hogy senkiben sem bízhat. Simon ugyanis megfejtette az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának legtitkosabb kódját (Merkúr), és a katonai hírszerzés feje, Kudrow ezredes (Alec) hiú ember lévén nem engedheti meg magának, hogy fontos pozícióját egy kisgyerek, meg egy lökött ügynök veszélyeztesse. Szerintem a gyerekszereplő ellenére is minimum nézhető a film, ami jelentős fegyvertény nehéz esetemben.

Mercury Rising
amerikai akcióthriller, 108 perc, 1998
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek