Miss Marple-t meghívják az „újraszerveződött” Kedd Esti Klubba, melynek első történetét a ház ura, Bantry ezredes meséli el, „titokzatos szellemhistória” címszó alatt.
Az eset Bantryék régi barátjával, George Pritcharddal történt meg. A férfi felesége, Mary betegesen hipochonder asszony volt. Állandó szenvedésével szinte őrületbe kergette környezetét. Egyetlen örömét csupán a nevetséges babonákban és a jövendőmondókban lelte. Egy ilyen jövendőmondó – név szerint Zarida – látogatása után azonban úrrá lett rajta a rettegés. A nő ugyanis figyelmeztette Mrs. Pritchardot, hogy óvakodjon a kék virágoktól, majd később írt neki egy levelet egy nagyon figyelemreméltó jóslattal:
„Megjelent előttem a jövő. Fogadja meg a tanácsomat, nehogy aztán késő legyen. Óvakodjon a teliholdtól! A kék kankalin Figyelmeztetést jelent; a kék mályvarózsa Veszélyt; a kék muskátli Halált...”
George persze csak nevetett az egészen, elvégre a felsorolt virágoknak csak sárga és rózsaszín változatuk van, esetleg fehér vagy halványlila, de kék? Neje persze igencsak megsértődött ezen, főleg, miután a következő teliholdkor hátborzongató dolog történt: az asszony szobájának tapétáján lévő piros kankalin egyik napról a másikra bekékült, elkövetkezendő alkalommal pedig ugyanez megtörtént egy rózsaszín mályvarózsával is.
Mary el akart költözni a házból, George viszont kötötte az ebet a karóhoz. Ezzel azonban végzetes hibát követett el: a következő telihold után feleségét holtan találták szobájában, a falon pedig megjelent a kék muskátli...
Miss Marple szerencsére némi gondolkodás után rájön, hogy nem egy vagy több szellem végzett az asszonnyal, hanem sokkal inkább egy elvetemült emberi lény.
Marple: The Blue Geranium
angol bűnügyi film, 93 perc, 2010
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




















