Az Enron-botrány
Az Enron cég tündöklésének és bukásának igaz története az egyik dolgozó, Brian Cruver szemszögéből elevenedik meg, aki 2001 elején kezdett el a cégnél dolgozni, és végig nyomon követte az óriásvállalat hatalmas bukását. A század egyik legnagyobb botrányának története mélyrehatóan mutatja be az ismert és kevésbé köztudott tényeket. Brian Dennehy látható az Enron egyik igazgatójának szerepében, aki Cruver apjának régi, jó barátja volt, és akit Cruver gyerekkora óta ismert és példaképének tekintett. Bár Cruvert zavarja, hogy nem is igazán ismeri azt a terméket, melyet értékesítenie kell majd, figyelmét elterelik az ilyen "apróságokról" a vállalat jól csengő szlogenjei, melyekkel dolgozóikat lelkesítik. Miután belejön munkájába és sikerül kivívnia kollégái elismerését, Cruver hamar a csapat tagjává válik, ütött-kopott autóját egy BMW-re cseréli. A szolid, meghitt esküvő helyét, melyet menyasszonyával terveztek, pedig hamarosan egy nagyszabású, gazdag lakodalomról szóló álmok váltják fel. A vég kezdete akkor jön el, amikor a sajtóban megszellőztetnek néhány hírt hiányzó könyvelésekről és nem tiszta átutalásokról. Amint a tőzsdei árak is esni kezdenek, az Enron elnökének megnyugtató beszéde egy darabig lecsillapítja a cégen belüli aggodalmaskodókat. Nem telik azonban sok időbe, hogy Cruver rádöbbenjen, valójában mi történik - aki a színfalak mögött az eseményeket mozgatja, pedig nem más, mint gyerekkori példaképe. Cruver és kollégái napok leforgása alatt kénytelenek tehetetlenül végignézni, ahogy a nyugdíjról, szép házakról, új kocsikról, a gyerekeik taníttatásáról és izgalmas utazásokról szőtt álmaik, melyekért megdolgoztak, szertefoszlanak.
The Crooked E: The Unshredded Truth About Enron
amerikai filmdráma, 90 perc, 2003
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek









