Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Pandorum
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
7/10 (14)
Egy asztronauta többéves mesterséges altatásból ébredve magához tér egy teljesen kihaltnak tűnő űrhajó, az Elysium fedélzetén. Ő Bower tizedes, de ezt a tényt ő maga is csak ruházata feliratából tudja, mivel nem emlékszik semmire.
Hamarosan magához tér Payton hadnagy is, így már ketten nem tudják, kik ők és mi is a feladatuk. Annyi biztos, hogy az űrhajó vezérlésével nem stimmel minden, és az áramellátás is akadozik. Életnek a gépen – egyelőre – semmi nyoma, viszont több irányból is nyugtalanító hangok hallatszanak. Bower tehát elindul, hogy újraindítsa a generátort, útközben pedig egyrészt elkezd tisztulni a kép a múltat illetően, másrészt egyre több információra tesz szert arra vonatkozóan is, hogy mégis mi a fene történik. Felfedezőútja során ugyanis nemcsak két társsal találkozik, akikkel együtt folytatja kalandját, hanem gyors mozgású szörnyetegekkel is, akik az űrhajó még életben lévő emberi utasaira vadásznak. Közben pedig a vezérlőteremben is zajlik az élet. Payton rádión tartja a kapcsolatot Bowerrel, de csakhamar ő is társaságot kap, akinek segítségével szintén tisztáz egy s mást.
 
Az olyan űrhorrorok, mint például a Halálhajó vagy a szintén egy zárt helyen játszódó szörnymozi, A kaptár mellett a Pandorum (ami egyébként egy speciális űrhajósbetegségre utal) leginkább A barlang (The Descent) című horrorfilmre hasonlít. Azzal a vonásával is, hogy ha rákapunk az ízére, a Pandorum is egy igazi jóféle – sajnos nincs rá jobb szó – fosatós film; olyan, ami legjobb pillanataiban a székéhez szegezi a nézőt. 
fürkész
2010.03.04
|
Pandorum
amerikai-német sci-fi, 108 perc, 2009
Egy űrhajó legénységének két tagja arra ébred, hogy fogalmuk sincsen semmiről – beleértve önnön kilétüket. Nem biztos, hogy kiderítik.
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2010. március 11.
1 komment|Szólj hozzá!
Én megnéztem volna ezt a filmet de Szegeden sehol nem adták.. Írtam a film forgalmazójának /FÓRUM HUNGARY/ , hogy milyen okból nem jutott el (nem csak )a szegedi mozikba. Azt a választ kaptam , hogy ,,érdeklődés hiányában nem vetítették"... szánalmasak...
Geluka
|
2010-05-16 22:17:41
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.