Egon és Dönci
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
9/10 (2)
Elviekben a Macskafogó 2. és a Kis Vuk bőven elegendő indokot biztosított volna rá, hogy visító felhangon dobjuk rá az utolsó lapát földet is az egykor dicsőséges hazai animációs filmgyártás koporsójára. Ám aki így tett, bizonyára még nem szembesült Egon és Dönci kalandjaival.
Vagy éppenséggel szembesült is, vélhetően annak tudatában kísérte figyelemmel a szóban forgó művet, hogy az a Pixar vagy a Dreamworks valamely jól felszerelt műhelyéből került a mozikba. Erről azonban szó sincs, az első magyar 3D-s animációs film ugyanis a Kommuna fedőnévre hallgató egri csoportosulás műve. Az Egon és Dönci azonban nem csupán ennek tudatában készteti válogatott szájtátásokra a nézőt. Ezúttal, kérem, egy olyan alkotással van dolgunk, mely bátran felveszi a versenyt akár egy Szörnyek az űrlények ellen, akár egy WALL-E kaliberű produkcióval. 
 
A film hősei az egyik szomszédos naprendszer aprócska bolygójának lakói. Egon kissé szórakozott, amatőr űrkutató, akinek kétbalkezes társa Dönci, egy kissé túltáplált macskaforma lény. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor ismeretlen eredetű tárgy zuhan le a lakhelyük közelében, az emberiség üzenetével. Egon eltervezi, hogy felveszi a kapcsolatot a magáról hírt adó civilizációval. 
kirsch
2009.08.18
|
magyar animációs film, 80 perc, 2007
Egy feltaláló és macskája hihetetlen és tanulságos kalandjai a világegyetemben. Az eddigi legolcsóbb és legprofibb magyar 3D-animációs film.
Forgalmazza: HungariCom
Bemutató: 2007. november 29.

Műsoron a TV-ben

Prizma
 2012.06.09., szombat, 13:25

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
23:35
23:45
Sabata
olasz western, 1970
23:45
Akasztófa-játék
amerikai thriller, 2001
00:05
Elveszett remény
amerikai filmdráma, 2005
00:15
A 8 kör
amerikai horror, 2009 (feliratos)
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.