Egerek és emberek
|
olvasói:
8/10 (3)
John Steinbecket amerikai íróként tartják számon. Valóban Amerikában, közelebbről Kaliforniában született, ám apja német, anyja ír származású volt. Szülőföldje, azaz Kalifornia regényeinek is állandó színtere.
Az egyetemen biológiát tanult, de nem lett belőle tudós, sem orvos. A 30-as évek nagy világgazdasági válsága idején fordult az érdeklődése a szegények és elesettek felé. 1937-ben írta meg előbb regényként az Egerek és emberek történetét. Következő regényéért, az Érik a gyümölcs című könyvéért kapta meg a hivatalos indoklás szerint az irodalmi Nobel-díjat 1942-ben.

Az Egerek és emberekből színpadi változat is készült. Nálunk is nagy sikerrel játszották, először az ötvenes évek végén került a Madách Színházban előadásra Ladányi Ferenc és Greguss Zoltán főszereplésével. A halás szerepeket tartalmazó darab nem úszhatta meg, hogy többször is filmre vigyék. 1992-ben Gary Sinise, nálunk kevésbé ismert rendező volt az újabb átdolgozás „elkövetője”, aki egyúttal eljátszotta az egyik főszerepet is.

Két vándormunkás rója Amerika országútjait a 30-as években. Munkát keresnek és találnak egy farmon. Egyikük szellemi fogyatékos, barátja óvja lépéseit. Rendeződhetne a sorsuk, ám a nagyerejű, de félkegyelmű férfi gyilkosságba keveredik. Ezt a szerepet alakítja a kitűnő John Malkovich, aki felejthetetlent produkál a gyilkossá váló ember megelevenítésével.


2005.07.15
|
Of Mice and Men
amerikai filmdráma, 110 perc, 1992
rendező:

Gary Sinise

Műsoron a TV-ben

MGM
 2012.06.10., vasárnap, 22:05

Linkek

1 komment|Szólj hozzá!
Életem egyik "legnagyobb " könyve!!!!!!!!!!!!
csuhany rozsa
|
2011-01-01 14:22:42
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
23:20
Füstölgő ászok 2: Bérgyilkosok bálja
amerikai-kanadai akcióvígjáték, 2010
23:35
23:45
Sabata
olasz western, 1970
23:45
Akasztófa-játék
amerikai thriller, 2001
00:05
Elveszett remény
amerikai filmdráma, 2005
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.