Nemzetközi hegyikerékpáros verseny
Salgótarján–Eresztvény, 2010. augusztus 7 - 8.
A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület nemzetközi minősítésű, világranglista-pontszerző versenyt rendez a Salgói vár alatti erdőben. A világranglista-pontok május 23-tól már nem csak egyéniben számítanak, hanem csapatban is.

Az itt megnyerhető világranglista-pontok ugyanis az országok olimpiai kvalifikációjába számítanak bele. Ebből következően fokozott érdeklődés jellemzi a pontszerző eseményeket – főként az ilyen nívós besorolású versenyeket, amely hazánk legmagasabban kategorizált hegyikerékpáros eseménye lesz a 2010-es évben. A nemzetközi minősítés mellett a Magyar Kupa-sorozat állomása is lesz majd az esemény, amelyen a vasárnapi versenynap során mintegy 300-400 kerékpáros áll rajthoz.

Az amatőrökre is gondoltak a szervezők: profi körülmények között versenyezhetnek ugyanis a licenccel nem rendelkező hegyikerékpárosok is, szombaton délelőtt. Az amatőr versenyt a 16. éve futó salgótarjáni hegyikerékpáros városi bajnokságok mintájára rendezik. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők, hogy buzdítsák a nógrádi versenyzőket az igen látványos és rangos eseményen! 

Kéri István
2010.07.30