Gyerekszíndarabok

Gyerekfilmek

Strandok, uszodák

Zsiráfbébi az Állatkertben
|
Ötről hatra nőtt a Fővárosi Állatkert zsiráfcsapatának egyedszáma: vasárnap reggelre ugyanis egy életerős zsiráfborjú látott napvilágot. A kicsiről azt már tudni lehet, hogy hím, és hogy 170 cm magas – tehát nem is olyan kicsi. Neve még nincsen, mert a hagyományokhoz híven a névválasztáshoz ismét a látogatók segítségét kérik majd a gondozók.
A pöttöm jószág remek kondícióban van, születése után rögtön lábra állt, és szopott is, így hamar kiderült, hogy nem lesz szükség semmiféle mesterséges beavatkozásra. Az állatkerti szakemberek egyébként erre is számítottak, hiszen Santana, a 16 éves anyaállat az utódgondozás terén már meglehetősen tapasztaltnak számít. Ő egyébként a csehországi Liberecből került Budapestre, és a mostani kicsivel együtt az évek során összesen négy utódot hozott a világra. Az elsőt – a 2001-es születésű Samburut – mesterségesen kellett felnevelni, a többieket azonban Santana már teljesen önállóan gondozta. A Jonas nevű apaállat jelenleg tíz esztendős, és nyolc évvel ezelőtt egy dániai állatkertből érkezett a magyar fővárosba.
 
Fotó: Bagosi Zoltán
Fotó: Bagosi Zoltán
Az Állatkertben 1868 óta élnek zsiráfok. Az első állatot még Ferenc József ajándékozta – Erzsébet királyné közbenjárására. Az azóta eltelt idők során – a mostani kicsit is beleszámítva – összesen 26 zsiráfborjú látott napvilágot Budapesten. A legelső még 1868-ban (mert az első állat vemhesen érkezett Bécsből), a legutóbbi pedig 2010. március 3-án. 
 
Az újszülött, valamint a szülők, Santana és Jonas mellett a budapesti zsiráfcsapat további három állatból áll: Ingrid és Sandra mindketten fiatal nőstények, és a Prágai Állatkertből érkeztek 2008-ban. A kétéves Said nevű hím pedig szintén Santana és Jonas frigyének gyümölcse. 
 
A kisborjú és az anyaállat jelenleg a zsiráfok elhelyezésére szolgáló belső tér kifejezetten ilyen esetekre kialakított, elkülönített istállórészében tartózkodik, a többi zsiráftól elválasztva. Az elkülönítőre néző betekintő ablakon át a közönség már mától megcsodálhatja az aprócska foltos jövevényt. 
 
 
Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert    
2012.02.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
23:40
Jake és Blake
00:05
Jonas
00:30
Sonny a sztárjelölt
00:55
Amerikai sárkány
01:20
Jake és Blake
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.