Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Képek a Balkánról
|
Szeged, Nemzetiségek Háza, február 14. - március 16.
Felix Philipp Kanitz magyar származású osztrák etnográfus, térképész, régész, útirajzíró és grafikus volt. Délkelet-Európa szinte egyetlen zuga sem maradt feltáratlan utazásai során, a Balkánt kutatta, jól ismerte a térség történelmét.
Helyszíni kutatásokat végzett, melyekről jegyzeteket készített és rajzolt, majd összegyűjtött ismereteit számos német nyelvű újságcikkekben és tanulmányokban publikálta. Márpedig ismerete majdnem mindenről volt, hiszen érdekelték a folyók, ásványi kincsek, örökségek, népszokások, nőtípusok, épületek – minden, ami egy adott térségre jellemző, megcsodálható és megvizsgálható. 
 
Tudós volt, korabeli nagy szakértő, aki figyelmesen tanulmányozta a különböző vidékeket és azok népeit, és művész is volt, mivel ezeket rajzok százain örökítette meg, melyek a publikációk sokaságában egyúttal ikonográfiai kordokumentumként is szolgálnak. A szerb kormány önzetlen támogatásával az akkori Szerbia legtávolabbi szögletébe is eljutott, ennek köszönhetően hatalmas anyagot hagyott hátra, melyekből most kiállítást szervez a Felix Kanitz Egyesület a Belgrádi Nemzeti Múzeummal, az Osztrák Kulturális Fórummal és a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával közösen. 
 
2012.02.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.