Amikor a Kispál utcai borzok szétszéledtek, midőn a Bandi lejött a hegyről, a történet véget is érhetett volna. De nem. Ez a történet igazából akkor kezdődött. Vagy mégsem. Mert akkor már volt egy - fiatal negyvenes srácokból álló – garázsbanda...
...melynek tagjai úgy gondolták, főállású bandáik mellett, csak úgy hobbiból, elzenélgetnek. Nem világmegváltani akartak, csak úgy, jólérezni. És jól éreztetni. És ez olyan jól sikerült nekik, hogy egyszer csak kiderült, ez lett a fő csapásirány, mely életüket, zenei pályájukat meghatározza.
A Kiscsillagért eleinte egyáltalán nem kellett rajongani. Szeretni, azt igen! Azt kellett, és lehetett. De a rajongás tárgya akkor még a Kispál és a Borz, meg a PUF volt. És most, 2012-ben, ott tartunk, hogy a rajongás tárgyává az egykori, mindenkinek (zenélőnek, hallgatónak egyaránt) hobbi banda lépett elő. „Ha én lennék”, „Fishing on Orfű”, „Van-e szándék?”… Az első két album dalait mindenki fújja. És most itt a harmadik lemez, a „Néniket a bácsiknak”, és itt az új turné és a fergeteges bulik ideje. Néniket a bácsiknak, jó kis dalokat a rajongóknak, zenét a füleknek, ritmust a lábaknak, lüktetést a szíveknek… Majd meglátjátok!

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek