A történelem az élet tanítómestere – tartja a mondás, és nekünk ismét alkalmunk nyílik megtanulni a leckét az egri Gárdonyi Géza színházban, ahol Háy Gyula Mohács című tragikomédiáját mutatja be idén a társulat, Csiszár Imre rendezésében.
Vészterhes időkről szól ez a darab, s vészterhes időkben is született, hiszen a szerző 1956 után fogott hozzá a megírásához. A magyar társadalom pedig ismét nehéz történelmi helyzetben van, így nem meglepő, hogy a szöveg rengeteg áthallással van tele, és asszociációkra ad alkalmat a jelenre vonatkoztatva is. Egyszerre elevenedik meg benne a mohácsi vész kora, és a ma, így a néző ráismerhet magára és a történelem folyamán unos-untalan ismétlődő helyzetekre egyaránt.
A látványos előadás díszletei Szlávik István munkáját dicsérik, a jelmezek Szakács Györgyi kezei közül kerültek ki, a dramaturg Éry-Kovács András.
A látványos előadás díszletei Szlávik István munkáját dicsérik, a jelmezek Szakács Györgyi kezei közül kerültek ki, a dramaturg Éry-Kovács András.
Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.
Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



