A tárlat a X. Aranybulla Művészeti Napok során nyílt, de mivel az esemény bőven a nyár végén volt, most térünk vissza rá. Erre az öreghegyi kiállításra minden évben az Agárdi Művésztelepen alkotók közül választanak ki kettőt...
Linkek
...egy magyarországi művészt (általában megyei kötődésűt), és egy külföldit - így válik az esemény nemzetközivé.
Idén egy valóban sokoldalú (több lábon álló) török alkotó munkái (és ő maga) érkeztek az országba, hiszen Nalan Kumlali a festészet mellett foglalkozott reliefek, mozaikok, freskók készítésével, üvegfestészettel, mostanában pedig tanít is.
Az Öreghegyen most azonos méretű festményekből álló sorozata látható - ezeken a képeken kékes, homályos derengésből tűnnek elő elsőre alaktalannak tűnő formák, de ahogy ez lenni szokott, a végén, kellő fókuszálás után, mindig kiderül az igazság.
Mosberger Róbert kék árnyalatú fotómunkái szerintem viszonylag jól ismertek a megyében, utazó camera obscura sátra sokaknak nyújtott már bepillantást a fényképészet őskorába, és egyúttal elég jó szórakozást az exponálás eredményét nézegetve.
És igen, jól látjuk, az Öreghegyen a kék kapszulát választották.
Idén egy valóban sokoldalú (több lábon álló) török alkotó munkái (és ő maga) érkeztek az országba, hiszen Nalan Kumlali a festészet mellett foglalkozott reliefek, mozaikok, freskók készítésével, üvegfestészettel, mostanában pedig tanít is.
Az Öreghegyen most azonos méretű festményekből álló sorozata látható - ezeken a képeken kékes, homályos derengésből tűnnek elő elsőre alaktalannak tűnő formák, de ahogy ez lenni szokott, a végén, kellő fókuszálás után, mindig kiderül az igazság.
Mósberger Róbert munkája

És igen, jól látjuk, az Öreghegyen a kék kapszulát választották.
Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.
XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.
VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda
Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



