Kishúg: Szalóki Ági és Borlai Gergő koncertje
Az év egyik legizgalmasabb hazai zenei produkciójának ígérkezik Szalóki Ági és Borlai Gergő elektroakusztikus projektje magyar, cigány és török dallamokkal, s két egyedi hangvételű fiatal költő, Szabó T. Anna és Jónás Tamás verseivel.
Szalóki Ági az Ökrös és a Besh o droM zenekarok énekeseként kezdte pályáját, majd gyereklemezekkel aratott sikert, közben készített egy különleges Karády-lemezt is. Borlai Gergő számos nívós hazai formációban dobolt, és Ladányi Andreával is létrehoztak egy egyedi táncelőadást.
Ági és Gergő vadonatúj produkciója különleges módon, virtuálisan született, chatelve, e-mailezve, hangfájlokat cserélve. Gergő egy mátrai kis faluból küldte a zenei alapokat, melyekre Ági szöveggel és dallammal válaszolt Budapestről, New Yorkból, Bangkokból vagy épp Kolozsvárról. 2009 tavaszán még csak ötletszerűen kezdtek neki a munkának, ősszel azonban élesbe fordult a dolog, elkezdtek fölépíteni egy teljesen új zenei világot, melyben stílusosan keveredik az autentikus népzene és a modern elektronikus zene.
A koncert először Szegeden lesz látható-hallható a Régi Zsinagógában, ezt követően Budapesten az A38-on mutatkoznak be. Egy igazi zenei csemege, amit nem érdemes kihagyni!

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek