Kultea Filmklub
Komplex kulturális program indul a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, mely a közelmúlt viszonyait hivatott megmutatni. A szocialista „egyenlősdit” egy plakátkiállításhoz kapcsolódó vetítéssorozattal szemléltetik.
Magyarországon 1945-től az új viszonyok új szemléletet kívántak, és az ilyen jellegű „elosztási” rendszerben működő kereskedelem ma már megmosolyogtat bennünket. Mi változott? Mennyivel másabb ma a helyzet? Hogyan fogyasztunk ma? Ezekre a kérdésekre kereshetjük a választ kéthetente, hétfői napokon 17 órától a kiállítás megtekintésével, illetve a 18 órakor kezdődő filmvetítésekkel, valamint az azt követő kötetlen beszélgetésekkel. A beszélgetéseket Bárdos Csaba vezeti.
A programsorozat keretében március 8-án a Hét tonna dollár lesz látható (r.: Hintsch György, 1973, 86 perc), majd március 22-én következik a Családi tűzfészek Tarr Bélától (1979, 100 perc). Április 12-én a Falfúrót (r.: Szomjas György, 1985, 100 perc) tekinthetjük és vitathatjuk meg, végül április 26-án egy Bacsó-film, a Banánhéjkeringő (1986, 105 perc) zárja a rendezvényt.
A filmek segítségével olyan témák kerülnek elő, mint „ki kell fosztani a kapitalizmust a haza javára” (Hét tonna dollár), „végigdolgoztam az életemet a szocializmusban – látod, hova jutottam?” (Családi tűzfészek), maszekvilág a szocialista lakótelepen, ami már rég nem a lenini út (Falfúró) vagy „ki számít még mindig gyanúsnak politikailag a rendszerváltás küszöbén?” (Banánhéjkeringő).
A vetítéseken a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba (1051 Budapest, Szent István tér 15. – nyitva: kedd kivételével 11-től 19 óráig) szóló múzeumi belépőjegy (ára felnőtteknek: 800 forint, kedvezménnyel: 400 forint) megváltásával vehetünk részt.
(mkvm.hu)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek