Az alapkoncepció az ünnepi alkalomból eredően egy csöndes-ülős típusú koncertsorozat nyélbeütése volt, melyet vizuálisan a visszafogott, ízléses színpadképpel, zenei téren pedig a rockzenekari felállásba integrált elektromos nagybőgővel, tangóharmonikával és zongorával teremtettek meg. A több helyszínen rögzített klasszikus stílusú felvételek úgy kerültek összevágásra, mintha végig a kecskeméti Katona József Színház gyönyörű, patinás épületében lennénk, és ez szintén hozzájárul a hangulatteremtéshez.
Az Asszony - az eredetinél sokkal szebb - feldolgozásával indító koncert a kőkemény rajongóknak és a szimpla érdeklődőknek egyaránt tartogat meglepetéseket, ugyanis Szakos Krisztián és Balásy Szabolcs átirataiban számos dal egészen más ízt kap. Az Induljon A Banzájból zongora etűd lett, a Nem Ér Semmit A Dal Czomba Imre tangóharmonika-játékának köszönhetően kellemes tangólüktetésben úszik, az Adj Hitet / Azért Vagy Itt swingje remek, a Minden, Ami Szép Volt eltolt ritmusú lágy, romantikus dzsesszé avanzsált, a Végre kissé latinosan lüktető feldolgozását szintén a harmonika, valamint a mozgó basszus dobja fel (a basszus majdnem úgy szól, mint a tuba, ami királyul illene a dalba); a második felvonás középrészét a jól eltalált zongora szólammal megspékelt lendületes Szabadíts Fel pörgeti meg, majd a koncertet egy székbőlkiugrasztós, végig vastapssal kísért daltársításos slágergyűjtemény és a Bonanzás idők óta elmaradhatatlan Adjon Isten... zárja. Ákos énekesi teljesítménye kiegyensúlyozott, helyenként egész szépen zeng a hangja, a számok között pedig stand-up comedy jellegű humoros történetekkel szórakoztatja a közönséget.
Extrákban viszont nem lubickolunk: három 2009-es plusz turnédal kivételével nem kapunk semmit, pedig egy húsz-harmincperces dokumentumfilm a háttéreseményekről igazán megdobta volna a kiadvány értékét.
A DVD sztereó, Dolby DD 5.1-es és DTS hanggal is lejátszható, a halláskárosultaknak vagy dalszöveg-tudatlanoknak magyar felirat lehet segítségükre. Az anyag kapható dupla-CD változatban is.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek