Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Y Étterem, Pizzéria, Söröző
|
Pécs, Hungária u. 3.
Pécs
Hölgyeim és Uraim, és mindenki, aki olvassa soraimat! Szokásomtól némiképp eltérve, rögvest egy sommás megállapítással kezdenék, miszerint tessék ellátogatni a címben feltüntetett vendéglátóipari egységbe, merthogy érdemes!
Abban az esetben, ha olcsón akarunk sokat és jót enni, és mindezt igényes környezetben kívánjuk kivitelezni, feltétlenül érdemes beülni az Y-ba. Márpedig, meglátásom szerint a helyzet az, hogy egyre többen vannak-vagyunk, akik igényesnek gondoljuk-érezzük magunkat, ugyanakkor számít az ár is bizony. Hát, erre kínál megoldást az „ipszi”, (a könnyebb beazonosítás végett) a volt Miseria, (esetleg tényleg régi motorosoknak) a volt Don Francesco, (újonc pécsi egyetemistáknak) a Kórház tér és a Hungária utca sarkán.
 
A fenti műintézmény augusztus óta új tulajjal működik és jelentős „ráncfelvarráson” esett át, szögezzük le, ez mindenképpen előnyére vált. Az ételkínálat a pizzéria jellegből kifolyólag, de azon túl is, alapvetően mediterrán (spanyol zöldségleves, provance-i gombakrémleves, citromos-tárkonyos csirke, Melba szelet, stb.), de a hagyományos, magyar ízek is fellelhetők benne (magyaróvári sertésszelet, brassói, sertéspöri stb). A pizzák közül (20 féle) a Szicíliát emelném ki, nyilván, mert bírom a tengeri herkentyűket, no meg a Hello Kitty-t, és nem csak azért, mert névadója igencsak szemrevaló teremtés… 
 
Új helyről lévén szó, fontos a jövőkép is, ami esetünkben bíztató, hisz hamarosan kiszállítás is lesz (akár non-stop), jönnek a koktélok, és októbertől havonta egyszer karaoke buli is kinéz. Én mondtam, hogy érdemes… 
 
Y Étterem Pizzéria Söröző 
Pécs, Hungária u. 3. 
Tel: 30/644-8470 
www.yetterem.hu  
info@yetterem.hu  
 
Pizzák: 490–1540 Ft; Tészták: 650–1100 Ft; Saláták: 500–780 Ft; Csapolt Soproni: 280 Ft/0,5 l 
 
Gasztromeo
2009.09.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.