Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Gastro Udvar
|
Baja, Szentháromság tér
Az eső bizony szakad midőn ezeket a sorokat írom, naná, hogy kettőzött erővel merül fel bennem a kívánság, hogy milyen jó is lenne valami napfényes, vízparti helyen hűs csapolt sört kortyolgatni.
Mondjuk Baján, a gyönyörű Szentháromság téren, a Sugovica mellett mindezt megtehetem, még finom falatokat is adnak hozzá, ráadásul élőzene is van minden nap. A konkrét helyszín pedig a Gastro Udvar, ami a tavalyi (nem túl sikeres) próbálkozás után idén „hazai” üzemeltetővel nyitotta meg kapuit, május elsején.
 
A vendégek (és a fellépők) számára biztosíték lehet, hogy ő működteti a Buci Centert, de zenészként is találkozhatunk vele a Jerico együttes oszlopos tagjaként. Ez a két tényező aztán a Gastro Udvar működését is fémjelzi, hiszen programszinten a nevesebb előadók mellett cél a fiatal helyi-és környékbéli zenekarok felléptetése is. De nemcsak hétvégén szól a zene, hisz hétköznaponként a Zene-zugban kellemes szalonmuzsika szól este fél 8-tól 10-ig.  
 
A vendéglátásban pedig szerencsére visszaköszönnek a Buciban jól bevált ételek és ízek, az pedig ugyebár közelít a tutihoz. És ha belegondolunk, hogy a langyos (vagy éppen forró) nyári éjszakákon mindezt úgy élvezhetjük, hogy közben még jó zenéket is hallgathatunk – nem is beszélve a hideg sörről – akkor bátran feltételezhetjük, hogy a közérzetünk is közelíteni fog a tutihoz… 
 
 
Gastro Udvar
Baja, Szentháromság tér 
Tel: 30/260-8373 
 
Bucik: 350 – 500 Ft 
Pecsenyék: 500 Ft 
Palacsinta: 80 Ft 
Csapolt Szalon: 350 Ft/0,5 l 
Csapolt Paulaner: 500 Ft/0,5 l 
 
Gasztromeo
2009.06.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.