Békebeli reklámplakátok, rögbimezek a falakon, többféle méretű rögbilabda a polcokon. Egy hamisítatlan angol pub hangulatát idézi a szórakozóhely belső terének kialakítása.
Nagy becsben tartják a pub névadóját, Jonny Wilkinsont, akinek bekeretezett posztere is ott lóg a falon. Jonny-t, az angol válogatott rögbijátékosát 2003-ban a világ legjobbjának választották. Ebben az esztendőben Anglia mindent besöpört, amit csak lehet ebben a kőkemény sportágban: megnyerte a világbajnokságot, és a hat nemzet tornáját is, köszönhetően a vídia keménységű Wilkinsonnak.
Ezzel azt is elárultam, hogy a klub tulajdonosai nagy rögbirajongók, az egyikük aktív játékos a magyar rögbiválogatottban és az Esztergomi Vitézek Suzuki csapatában, a másik tulaj pedig a focilabdát kergeti eredményesen (fénykorában megvillantotta tudását a Vasas labdarúgócsapatában is). A pub törzsközönségét is rögbijátékosok teszik ki, de a sport szeretete itt mindenkire jellemző. Akkor a legzsúfoltabb a hely, amikor valamilyen sorsdöntő focimeccs megy a plazmatévéken.
Az idén ötéves szórakozóhelyen közel ötven olyan rögbicsapat fordult már meg, amelyik itt játszotta le a rögbiben hagyományos „harmadik félidőt”, amikor a két csapat játékosai és a bíró megbeszélik a meccs történéseit, s a konfliktusokat feloldják egy nagy sörözés keretében.
Saját tervezésű zenegép szolgáltatja a muzsikát, a hatalmas italválaszték minden igényt igyekszik kielégíteni, s mindig új italakciók csábítanak. A teraszról végigkövethető a Bajcsy-Zsilinszky út, az esztergomi szórakozónegyed főútvonalának forgalma, ami a hétvégéken és az esti órákban a legélénkebb.
Wilkinson Pub
Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 25.
Asztalfoglalás: 06-70/5153-583
www.wilkinsonpub.hu

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek