Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Capoeira
|
Debrecen
A kezdet nagyjából 300 évvel ezelőttre tehető, amikor a portugál telepesek afrikai rabszolgákat vásároltak, hogy ültetvényeiken dolgoztassák őket Brazíliában. A durva, kegyetlen körülmények elől sokan menekültek az őserdőbe, ahol önvédelmi harci technikákat fejlesztettek ki.
Az elfogott és az ültetvényekre visszavitt rabszolgák számára tiltották az önvédelmi sport űzését, azonban ők a jókora erejű rúgásokat, ütéseket a táncba és a ritmusba ágyazták.
 
A mai capoeirában nem a nyers erő, hanem a furfangos, cselező mozdulatok számítanak igazán. Technikai repertoárja nagyon széles: jelen vannak benne a változatos rúgások, ütések, földre vitelek és akrobatikus elmozgások. Kiemelten fontos szerepe van a zenének, amiről maguk a capoeira csoport tagjai gondoskodnak. 
 
Hangszereik (az egyhúros berimbaó és egyéb ütősök, dobok) segítségével szolgáltatják a küzdelemhez elengedhetetlen ritmusos zenét, amely, kiegészülve a körben állók énekével, különleges atmoszférát teremt. Ha érdekel ez a világ, akkor Debrecenben is van lehetőséged kipróbálni. 
 
Edzések helyszíne: 
Debrecen, Karácsony Sándor Általános Iskola
Kedd–csütörtök: 18:30–20:00 
 
CCS
2008.10.17
|
1 komment|Szólj hozzá!
Nos, az edzéseink helyszíne és időpontja szezononként változik, de az infó mindig itt van:
http://capo.uw.hu/edzesekh.html
Várunk mindenkit Debrecenben!
Atti
|
2011-07-20 16:34:10
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Pestújhelyi Napok 2012 Budapest, 2012. május 11 - 20.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Francia Filmtavasz 2012 Bp Budapest, 2012. május 17 - 20.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.