(Fonó)
Grandpierre Attila a Vágtázó Halottkémekből való kilépése – és némi szünet – után Vágtázó Csodaszarvas néven alapított új együttest. A formáció 2006-os debütáló anyaga, a Tiszta forrás afféle projektlemezként funkcionált (az akkor még éppen csak kialakult felállásnak számos nem teljesen integrált tagja volt), így nem is túl meglepő, hogy csak további jelentős átalakulás után jelent most meg a második album, melyet az elsőhöz hasonlóan ezúttal is élőben rögzítettek. A csillagász-sámán rajongói örvendhetnek: a Végtelen Ázsia! a 2006-os lemeznél jóval átütőbbre sikerült.

A 2005 végén és 2006 elején adott első Vágtázó Csodaszarvas-koncertek felvételeiből összeállított bemutatkozó albumhoz képest mára hat poszton változott a 11 tagú zenekar felállása, ám az új korong is élőben felvett dalokból áll. Grandpierre számára már a VHK idején is kulcskérdés volt, hogy minél elevenebb, spontánabb legyen a lemezek megszólalása, akusztikus hangszerekre épülő új együttese esetében pedig talán hatványozottabban is igaz e tétel (az új lemezen két improvizáció is szerepel). A Végtelen Ázsia! című albumon jól hallható, hogy a jelenlegi felállás sokkal inkább érzi Grandpierre zenei világát, összeszokottabb, de legalábbis otthonosabb ebben a hangzásban, sodróbb erőt képes megszólaltatni ebben a VHK-hoz képest új megszólalásban. Az sem mellékes, hogy a dunántúli, moldvai, közép-ázsiai, kínai és indiai népzenére épülő, főképp kecskedudára, magyar dudára, furulyákra, sípokra, tamburára, kobozra, sazra, udra, ciszterre, hegedűre, bőgőre és erőteljes ütősökre (tapan, derbuka, riq) komponált szerzemények is passzentosabbak, mint a Tiszta forrás idején. A 2007 végén és 2008 elején adott koncertek anyagából készült albumon egy szám ismétlődik: a Mámoros éji vágtázás hallhatóan jól bejáratott dal lett időközben. Ugyanez elmondható a nyitó Napkapuról is – ha nem lenne pejoratív íze a kifejezés, nevezhetnénk világzene-slágernek a dudák szárnyalásával kiteljesedő felvételt. Természetesen, hatását megtartva alakult át Vágtázó Csodaszarvas-dallá a VHK harmadik nagylemezéről ismert Hunok csatája, a záró Emberélet pedig monumentalitásában talán még az elődzenekarra is ráver.
2 komment|Szólj hozzá!
A Mámoros Éji Vágtázás 2. felét Fábri Géza kobzos-tamburás zenekarba lépésének köszönhetjük. Máig ez a zene van rám a legnagyobb hatással.
Kriszta
|
2009-01-29 14:49:36
Grandpierre Attila az egyetlen olyan zenész, aki úgy képes átírni a zenét (Mámoros éji vágtázás), hogy az általam hőn szeretett hangszer hiányát képes feledtetni, sőt mi több, annál sokkal jobb változattal előállni- ami nem mondható el jónéhány ismert, világzenét játszó, ünnepelt zenekarról.
A Vágtázó Csodaszarvas tartja magát szellemiségéhez, nem hajlik meg, nem köt kompromisszumot a nagyobb hallgatóságért ilyen-olyan eszközökkel (cimbalom és töröksíp helyett még egy szinti, nylonfurulya, villanykobza vagy elektromos duda.
A Napkapu telitalálat, legalábbis számomra, akinek a moldvai zene megunhatatlan és egyetlen, melyben hihetetlen életerőt, energiát vélek felfedezni és akárhány táncházba jutok el, ugyanúgy szívdobogva várom némelyiket. A Bulgárjászkát is:-)
Gratulálok és köszönöm az audiovizuális élményt!
Kata

Kisnyúl
|
2009-01-13 21:42:03
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek