Ki hitte volna, hogy már tíz éve is annak, hogy a Győr Plázába beköltözött a Don Pepe étterem, azzal a becses céllal, hogy állandó, megbízható és biztos lelőhelyet biztosítson a klasszikus, vékonytésztás, óriás pizzáknak, amik gyakran még saját sajttömegük alatt is megroskadnak.
Na igen, azok a legendás gigászi pizzák! Azoknak bizony nem könnyű ellenállni! Pláne most, hogy már az olyan könnyített csodák közül is választhatunk, mint a Light grill vagy Mediterrán pizza.
Mozi előtt vagy után, vagy csak úgy egy baráti falatozáshoz ennél jobb helyet nem is találhatnánk, hiszen ne felejtsük el – bár nehéz a pizza felett elsiklani –, hogy akár lucullusi vacsorát is végigehetünk a Don Pepében, csak bírjuk szusszal. Szóval egy magyaros, füstölt tarjás, csipetkés tanyasi bableves vagy könnyű málnakrémleves is bőven elég lehetne, de ha már lucullusi vacsorát emlegettünk, akkor csak nézzük végig azt az étlapot!
Így beelőzve a levest vagy arcátlanul utána, még egy sajtos quesadillast – sajttal töltött grillezett tortilla, salátával és tejföllel – muszáj lesz beiktatnunk, de csak addig, amíg az olaszos vagy ázsiai tésztatálunk meg nem érkezik, mert az után az emberes adag után már biztos nem lesz hely több ételnek. Pedig ugye, ha tovább tudtunk volna lapozni, még lehet, hogy befutó lett volna egy XXL-s pulykavacsi, netán egy Macho steak vagy egy fincsi saláta. De így esett, és így már csak vágyakozva pisloghatunk a szilvalekváros mákos pity-putyra és bűnbeejtő kollégájára, a somlóira.
És ha mindezt az irodában vagy még inkább az otthoni fotelban követnénk el, akkor tettestársként a Don Pepe ezt még mind házhoz is hozza nekünk, csak el ne felejtsük telefonon vagy interneten megrendelni, mert azért nem gondolatolvasók!
Don Pepe
Győr, Győr Plaza
Tel.: 96/426-666, 06-30/942-6666
www.donpepe.hu

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Pestújhelyi Napok 2012 Budapest, 2012. május 11 - 20.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Francia Filmtavasz 2012 Bp Budapest, 2012. május 17 - 20.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek