Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
est.hu:
|
olvasói:
8/10 (232)
Annak idején nagyon eltalált valamit Steven Spielberg és George Lucas, hiszen olyan gyermeki ártatlansággal és briliáns szakmai tudással tudták elegyíteni az ifjúsági kalandfilmek és a nagyszabású akciómozi elemeit, ami tényleg pazar. És majd hülyék lettek volna változtatni ezen a recepten.
Húsz év kihagyás persze nem kevés, ennyi telt el az utolsó Indiana Jones-film és a folytatás között, de a rendező-producer páros nem is nagyon érzett késztetést arra, hogy újítson a recepten, és szándékosan old school hozzáállással zavarták le a témát. Olyannyira, hogy szerelmi szálként a legelső rész hősnőjét, Marion Ravenwoodot rángatták elő a nyugdíjból - értjük ám, összekacsintunk magunkkal, mert itt legalább annyira van szó fiatalkori élmények felidézéséről, mint akciózásról - vagy mint mondjuk némi pénzcsinálásról.
Annyi viszont változott, hogy mivel már 1957-ben, a hidegháború derekán járunk, a gonoszok logikusan a világhatalomra törő gaz vörösök, ők kaparintanák meg a legendás kristálykoponyát, mivel a különben egész mutatós darab élet és halál uraivá teheti őket. De a buta ruszkik nem tanultak a még butább nácik hibáiból a frigyládás részből, és maga Indiana Jones is sokat megtesz azért, hogy a kommunizmus térhódításának gátat vessen. És igen, Harrison Ford kicsit belassult már, ezért is tűnik olyan agilisnek Irina Spalko ügynöknő (Cate Blanchett imádnivaló gonoszsággal) mellette, de amit nem old meg a nyers erő, azt megoldja a fifika!

Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull
amerikai kalandfilm, 100 perc, 2008
A hidegháború hevében a meszesedő Jones professzor még egyszer bedobja magát a jó ügy szolgálatában. Mókás rettegés és kalandozás a szórakoztatóipar nagyjaitól.
rendező:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. május 22.
Bemutató: 2008. május 22.
Műsoron a TV-ben

Linkek
Kapcsolódó cikkek
1 komment|Szólj hozzá!
a film nagyon jo, rendeteg akcio van benne ..fellelhetö a donald kacsa,és a a mézga család is,
lori attila
|
2008-09-27 18:00:53
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek