Majdnem nyolcszáz évvel ezelőtt történt, hogy Sir Percival, a hős lovag Perzsiából Britannia felé tartott. A lovag – mielőtt még a legendás kerekasztalnál helyet foglalt volna Arthur király mellett – útközben beleszeretett egy szépséges leányba. Ennek a hölgynek nemcsak a bájai, a kedvessége, hanem a főzőtudománya is rabul ejtette a hős lovagot. Ezt a legendás vendégszeretetet őrzi napjainkban a Sir Percival Lovagi Étterem.
Nem lesz nehéz megtalálni, a Párkány melletti Nána főutcájának vége felé csak balra kell fordulni. A bejáratnál rögtön két korhű páncélzat fogad, kisvártatva lovagkori öltözetben érkezik a pincér (étekfogó), aki hellyel kínálja az éhes és fáradt vándort. – Uram, helyezd magad kényelembe, hogy kedvedre kiszolgálhassunk! –, majd bőséges lakomákat ajánl a vendégek számára.
Ha nem is a Szent Grált, de a szent grillt mindenki megkóstolhatja, már ha az étlapról megrendeli. Kehelyből hörpinthetitek a jó bort, a Királynő vágya (sült libamájas különlegesség) is teljesülhet, sőt, a Fehérnép erénye (kolbásszal töltött disznópecsenye) is megkapható. Megkóstolhatjátok Sir Percival étkét, a fűszeres szalonnás bélszínt, megtudhatjátok, mi az Éhes lovag álma és az ötletes étlapon a nyalánkságok között a Fagyos gombóc mellett az Arthúrós gombóc is szerepel.
Trónszéken foglalhattok helyet királyi ékszerekkel ékesítve, sőt ha csoportosan érkeztek, annak is tanúi lehettek, hogyan csapódnak tévedhetetlenül az íjászok nyilai a céltáblába, és miként libbennek fel a szemetek előtt a gyönyörű hastáncosnők fátylai.
Sir Percival Lovagi Étterem
Párkány-Nána, Jókai u. 96.
Tel.: 00-421-918-382-479
Nyitva tartás: 10–24h
E-mail: info@sirpercival.sk
www.sirpercival.sk
Csapolt sörök: 20 Sk-tól; kávé: 20 Sk-tól; üdítők: 25 Sk-tól; minőségi borok: 150 Sk-tól; étlevek (levesek): 45 Sk-tól; szárnyasok: 195 Sk-tól; vadak: 250 Sk-tól; lakomák: 390 Sk-tól; nyalánkságok (desszertek): 25 Sk-tól

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Pestújhelyi Napok 2012 Budapest, 2012. május 11 - 20.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Francia Filmtavasz 2012 Bp Budapest, 2012. május 17 - 20.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek